Isteni Ítélet

Ősi és mai próféták jövendölései
a közeljövőben váraható
eseményekről

JÖVÖK!!!

A próféciát Byron Searle kapta - 2020. október 4-én (közzétéve október 5-én)

Jelenések könyve 3. rész

5. A ki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.

6. A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.

Az eredeti prófécia angol nyelven itt olvasható: https://byronsearle.blogspot.com/2020/10/i-am-coming.html

Az elmúlt napokban imádkozás közben és a napközben is hallottam, amint az Úr a következő a szavakat mondta nekem újra és újra: "Jön", "Hamarosan jön". Miközben folytattam az imádkozást, kerestem az Urat és kérdeztem tőle, hogy ez mire vonatkozik, Ő pedig az alábbi kommentem után olvasható üzenetet adta nekem.

Az elmúlt néhány hónap alatt az úr feltárt előttem egy olyan kérdést, amely elszomorítja Őt és súlyosan megterheli a szívét. Megmutatta nekem, hogy a Testében túl sokan büszkék, és úgy gondolják, hogy az ő feladatuk vagy kötelességük kiállítani a testvéreiket az Úrban, hamisnak csúfolni és gyalázni őrszemeit és prófétáit, helytelenül azt gondolva, hogy Őt szolgálják. Büszkeségükben ostobán próbálják bebizonyítani, hogy nekik van igazuk, a másiknak pedig nincs, hogy ők igazat mondanak, egy másik pedig hamisat. Az úr azt mondta, hogy azok, akik részt vesznek ezekben a tevékenységekben, napjaink "farizeusai", gyilkosok, akik szavaikkal meggyilkolják testvéreiket, ahogyan a farizeusok az ő korukban megpróbálták szavaikkal meggyilkolni Jézust. (Lásd erről a legutóbbi, 2020. szeptember 27-i írást: "Az esküvő készen áll - és te ???" https://byronsearle.blogspot.com/2020/09/the-wedding-is-ready-are-you.html)

Ez az úr szigorú figyelmeztetése a testéhez. Azt kívánja, hogy a testében minden ember mutasson szeretetet és imádkozzon egymásért, és ne gyilkolják meg egymást a szavaikkal. Mi a világban vagyunk, de nem a világé, és nem szabad tovább úgy viselkednünk, mint a világ, sajátjainkat kettészakítani, felaprítani, felfalni és meggyilkolni! Ha nem értünk egyet valakivel vagy úgy gondoljuk, hogy mások tévednek, akkor szeretnünk kell őket és imádkoznunk értük. Sokszor elmondta nekem, hogy a testében a legtöbben olyanok, mint Kételkedő Tamás, akinek látnia kell, hogy higgyen. Azt mondta, hogy megengedi a testének, hogy átmenjen a tűzpróbán, mint ahogyan a három héber gyerek bement a tüzes kemencébe, és megengedi, hogy ezek a próbák elérjék a Testét az Ő ítéletének révén, így Teste felébred, és megtanul járni nagy hittel, és már nem lesz Kételkedő Tamás. A Testében mindenkinek meg kell tanulnia teljesen megbízni Benne és nagy hittel járni az elkövetkező napokban, különben nem lesznek képesek megállni az elkövetkező napokban, hanem elesnek és elpusztulnak. Hányan mondhatják most Krisztus Testében őszintén az Úr előtt, hogy olyan nagy hittel járnak, mint a korai egyháza idején az akkori hívők? Nem lehet nagy hittel járni és közben megölni a saját testvérét.

Az úr megmutatta, hogy hamarosan ez következik. Minden vízió, álom és szó, amelyeket adott nekem az elmúlt 4 évben, jövőbeni eseményekről szóltak, amelyeket megmutatott nekem - ezek mind az elkövetkező napokban fognak bekövetkezni. Néhányan megpróbálták azt állítani, hogy ezek a szavak hamisak, mivel még nem valósultak meg. Sokan nem értik, hogy ezek a jövőbeli időkről szóló szavak mind az elkövetkező napokról szólnak. Néhányan rosszul olvasták a szavakat, és helytelen feltételezéseket tettek olyan időpontokra vonatkozóan, amikorra semmi sem volt megadva. Lehet, hogy egy hónapról vagy egy évszakról volt szó vagy utalás, de dátum vagy év nem volt megadva, és ezek mind a következő napokról szóltak. Az úr elmondta nekem, hogy ahogy annak idején is figyelmeztette a szolgáját, Jeremiást és a népét sok-sok éven keresztül, és az emberek nem hittek neki, hanem gúnyolódtak, csúfolódtak, és majdnem megölték - a teste ma is ilyen. A legtöbben olyanok, mint Jeremiás korában a Hanániajaiak, akik gúnyolódnak, csúfolódnak, gyilkolnak a szavaikkal, és nem hiszik, hogy a figyelmeztetések beteljesednek, de be fognak, csakúgy, mint Jeremiás idejében. Az úr 2020.05.29-én a "KÉSZÜLJ A BECSAPÓDÁSRA!!!" szavakat adta nekem, valamint 2020.03.20-án a "LÉGÖRVÉNY!!!" víziót, és szavakat, amelyben szintén benne volt, hogy "Készülj a becsapódásra!". Olyan szörnyű jeleneteket és eseményeket láttatott velem álmomban, amelyek Amerikára és a világra érkeznek, és amelyek messze meghaladják azt, amit a legtöbben el tudnak képzelni, vagy el tudják viselni a látványát. Figyelmeztette a Testét és könyörgött neki, hogy térjen meg, készüljön fel, mert az eljövendő dolgok a Testében a legtöbbeket sokkolni fogják és megrémítik, mivel nem hallgatták meg Őt, és nem állnak készen. A legtöbben nem értették, hogy a 7 hetes figyelmeztetés felszólítás volt a Testének a felkészülésre, a házuk rendbetételére, valamint szeptemberben az imádkozásra és böjtölésre egész hónapban (nem csak egy napra), minthogy azt is mondta, hogy a 7 hét letelte után következik a testének a próbára tétele. Népének többsége nem hallgatott rá, teljesen lemaradt róla, és nem ment át a teszten. Ők nem hallják, hogy az Úr beszél hozzájuk, mivel túl elfoglaltak testvéreik gúnyolásával, csúfolásával és meggyilkolásával.
 
Izrael gyermekei 40 évig vándoroltak a sivatagban, panaszkodva és lázadozva, kudarcot vallottak a teszteken, és kénytelenek voltak újra és újra körbejárni a hegyet. Ugyanígy azok, akik Krisztus Testében vannak, akik továbbra is gúnyolják és gyilkolják testvéreiket, továbbra is kudarcot vallanak, és megpróbálják újra és újra körbejárni a hegyet, de hamarosan eljön a nap, amikor túl késő lesz. Soha senki nem akarja az Úrtól azt hallani azon a napon, amikor szemtől szemben látják Őt, hogy testvérei gyilkosa.

Más ember szívét mi nem ismerjük, csak az Úr. Ezért kérlek, gondolkodj el hosszan és alaposan, amikor legközelebb arra készülsz, hogy nyelveddel szúrós szavakat mondj a videódban, vagy a billentyűzeteddel beírd az interneten, hogy testvéredet ezzel darabokra vágd, hogy hamarosan eljön a napja annak a személyes találkozónak. Mivel a gyermekei az Ő Teste, amikor megölöd egyiküket, ugyanezt teszed Ővele is.

Az Úr ezeket a szavakat mondta nekem:

Fiam, írj a Testemnek, akik vakon és önző módon várják a pusztulást - csak azért, hogy a vágyaikat kielégítsék.

Gyorsan megvádolják és szidják a választott őrszemeimet, mert túlságosan lusták, hogy megkérdezzék magukat. Az a vágyam, hogy mindenki, aki komolyan keres, az megtaláljon engem, de sajnos sokan csak azért keresnek, hogy nyereséget szerezzenek maguknak (kérik Istent, hogy áldja meg őket). Az igazi maradékom szívből keres engem, és imáikban lakozom.

Fiam, ma este azt mondom, NEM adok figyelmeztetést, mert az emberek SZÍVE KIHŰLT és KEMÉNY lett. Ők NEM KÉSZÜLNEK, és nem is hiszik, hogy beszélek a szolgáimmal.

Mondd meg nekik, hogy HAMAROSAN ELJÖVÖK HOZZÁJUK, és ELTÁVOLÍTOM BELŐLÜK A FÉNYT.

Csak élvezik, ha csúfolják és gúnyolják a szavaimat.
Hallottam mindegyiküket, ahogy ítélkeztek és nevettek választottaimon.
Hallom a szívüket, és azt feketeség tölti el.

Fiam, sokan részt vettek egy "összejövetelen" - azt gondolva, hogy bűnbánatot tartottak.

Nem hallottam őket.

Ez a nemzet nem bánta meg a bűneit.

A király nem jelentette ki, hogy megbánja a bűneit.

Ez a nép nem bánta meg a bűneit - lázadnak.

Ezeket a vak, néma juhokat vak, néma emberek vezetik, akik pásztornak tettetik magukat, de ezek nem mások, mint hazugok. Mondom: - szentségben és alázatosan térj vissza hozzám - nem úgy, hogy másoknak mutogatod - hanem magányosan.

Fiam, HAMAROSAN ELENGEDEK EGY FORGÓ KÖVET ERRE A NEMZETRE - VELE EGYÜTT JÖN A CSAPÁS ÉS A KÉTSÉGBEESÉS.

Nem mondtam, hogy készüljek ???

Nem mondtam, hogy a szeptember egy teszt volt ???

Így szólt az úr --- megbuktál és most jön az ítélet.

Mondom neked --- készen állsz ???

ELJÖVÖK, ÉS ÍTÉLETET HOZOK A KEZEIM KÖZÖTT.

Azt mondod: "Az Úr nem ítélkezik !! Ő szeret és soha nem mondana ilyet !!"

Így szólt az úr - olvasd el a szavaimat !! Tanuld meg tőlem, nem az vagyok, akinek az emberek mondanak !!

Én vagyok az alfa és az omega - az első és az utolsó - a kezdet és a vég.
Mindent a kezemben tartok, és a könyv beteljesül.
Az idő lejárt, és most itt a vég.

Bánd meg bűneidet, és fordulj vissza gonosz utadról.
Bánd meg bűneidet, és keress engem teljes szívedből.
Bánd meg bűneidet, és megmenekülj meg a teszt órájától.

Ne az embert kövesd - kövess engem! - mondja az úr.

A nagy megtévesztés folyamatban van, és sokan elestek miatta. Bánd meg bűneidet most!


Ámen.
Az Úr és Megváltó Jézus Krisztus adta

Jézus Krisztus

Pio Atya

Pio Atya fiatalon

 

Pio Atya stigmái

 

Szent Pio Atya

Efrain Rodriguez

Aszteroida becsapódás

Facebook